Rólunk

Az egészségügyi tevékenységünket 1994-ben kezdtük, mint egyéni vállalkozás. 1995-ben magánbeteg szállítással, 1998-ban ortopéd cipő gyártással, 2001-ben hallókészülék forgalmazással bővültek cégeink szolgáltatásai. 2006-ban megalakult a Szalka-Medical Kft., amely nagykereskedelemi és képviseleti tevékenységet folytat elsősorban egészségügyi termékekkel. 

Küldetésünk, hogy a telephelyünk vonzáskörzetében, illetve az ország egész területén minőségi és korrekt egészségügyi vállalkozásként kívánunk jelen lenni. 

 Elkötelezettséget érzünk arra, hogy az egyre növekvő piaci igényekhez alkalmazkodva és azt figyelembe véve folyamatosan bővítsük szolgáltatásaink körét, és javítsuk azok minőségét. A vevői megelégedettség növelésének eléréséhez elengedhetetlennek tartjuk munkatársaink szakmai és emberi fejlődését. Éppen ezért felkészült szakemberek állnak ügyfeleink rendelkezésére, hogy segítsenek megtalálni a számukra legmegfelelőbb eszközt, melyet rövid határidővel szállítunk. A fő célunk az ügyfeleink elégedettsége. 

Termékeink CE-minősítettek, ami egyben garanciát jelenthet ügyfeleink számára valamennyi garancián belüli, vagy garancián túli javítás szempontjából. 

A cég vezetői felelősséget vállalnak arra, hogy a cég bármely tevékenységét az érvényes jogszabályi és hatósági előírásoknak megfelelően, ellenőrzött és felügyelt körülmények között végzi, a szükséges erőforrások biztosítását fontos feladatának tekinti. 

Termékskálánk és a termékek száma az évek során meglehetősen nagyra duzzadt. Jelenlegi kínálatunk többezer cikkből áll. A teljesség igénye nélkül néhány főcsoport: orvosi műszerek és berendezések, gyógyászati segédeszközök, kórházi betegellátás eszközei, egyszer használatos termékek, orvosi bútorzat, diagnosztikai eszközök, laboratóriumi és munkavédelmi termékek.
 

Szalka-Medical Kft.

4700 Mátészalka, Gábor Áron utca 11/A

Tel/Fax: +36 44 314 314, +36 44 502 503 | Mobil: +36 30 207 9581 | info@szalka-medical.hu
Adószám: 13005407-2-15